Honlapkészítési referenciák:
Az itt látható honlapok a teljesség igénye nélkül mutatják be munkásságunkat, jelenleg is több honlap fejlesztésén dolgozunk. A bemutatott honlapok mellett olvasható néhány ügyfelünk véleménye cégünkről, munkastílusunkról és az elkészült honlapokról.
"...Egy Divat Webáruház létrehozása kapcsán kerestük meg a Chrome Ball Webdesign céget.
Az elképzeléseinket sikeresen fordították le, az internet világára. Nagyon jó együttműködéssel megtaláltuk a közös nevezőt,
az ötletek és a szakmai megvalósíthatóság között. Nekünk, mint a témában korábban avatatlan cégnek, ez a türelmes és értő
hozzáállás nagyon fontos volt. A Chrome Ball létrehozta amit elképzeltünk..."
Hernyák Gáborné
www.modenter.hu
"...A Chrome Ball-ban nem csak az volt számomra fontos, hogy profi munkát végeznek reális áron, hanem az is, hogy a termékeinkhez illeszkedő speciális technikai igényeinkre válaszul rögtön előhúzták a tarsolyukból a megfelelő megoldást. Nagy örömünkre szolgált, hogy a látogatóktól a honlap indulása után rengeteg elismerő véleményt kaptunk..."
Nagy Norbert
www.hagymarium.hu
"...Kellemes meglepetés volt számomra, hogy személyes találkozó nélkül ilyen rövid átfutással elkészülhetett a honlap, nem beszélve arról, hogy mennyi hasznot hozott! Február 20-ra az egész évre tervezett kapacitásom le van kötve, és most azért írok, hogy kitehessük a "Minden jegy elkelt!" táblát! Ehhez a sikerhez pedig az általatok elkészített honlap nagymértékben hozzájárult!..."
Szunyogh Dániel
www.szolidvofely.hu
"...Hírlevél küldő szoftver keresése kapcsán vettük fel a kapcsolatot a Chrome Ball-el. Meggyőző referenciáik, szakértelmük alapján új honlap fejlesztése és a WEB GALAMB hírlevél küldő szoftver megvásárlása mellett döntöttünk. Eddigi tapasztalataink alapján jó döntést hoztunk..."
Jenei József
www.dircom.hu
"...A Chrome Ball Webdesign cégnek szeretném megköszönni a munkáját, mivel professzionális minőségben, és rendkívül gyorsan készítette el fényképészcégem honlapját. Az eddigi megtekintések és visszajelzések alapján pozitív fogadtatásra talált, ezt tükrözik a beérkezett megrendelések is. A készítés folyamatánál többször konzultáltunk, így azt gondolom, sikerült létrehozni egy olyan jó megoldást, miáltal a honlap nem csak esztétikus, hanem gyors és a keresők szempontjából is optimális, egyszóval profi...
Ezenfelül mindenképpen törekedtem arra, hogy az átlagtól eltérő legyen, mint ahogyan azt a saját munkáimnál is elvárom magamtól. Az elkészítésre ráfordított idő mindenképp megérte, valamint költség oldalról is megfelelő..."
Ruff István
www.fotoflex.hu
"...A honlapunk aktivizálása óta nagyon sok elismerő, dicsérő megnyilvánulással találkoztam az azt látogatóktól. Jelenleg elmondhatom, hogy a lap igazolta az előzetes várakozásainkat és nagymértékben hozzájárul az irodánk eredményes működéséhez. Mindazoknak ajánlom a Chrome Ball Betéti Társaság szolgáltatásait akiknek fontos a megbízható és korrekt partner. Öröm olyan céggel együtt dolgozni ahol a minőség és a profizmus a reális árakkal találkoznak..."
Pákai László
www.hr-pakai.hu
"...Cégünknek a honlappal kapcsolatosan részben határozott elképzelései voltak, másrészt a honlaphoz szükséges anyag folyamatosan készült és alakult. Az elképezeléseink tiszteletben tartása mellett ötleteikkel és hasznos tanácsaikkal kreativitásukat hozzáadva alakították ki a honlap végső formáját..."
Kokas Gergely
www.szimetrik.hu
"...A Chrome Ball Webdesign-nal nemrégiben átterveztettük a honlapunk teljes arculatát. Nagyon meg vagyunk elégedve, ajánlani tudjuk mindenkinek. Rugalmas, dinamikus csapat jó ötletekkel. Minden elképzelésünket maximálisan megvalósították..."
Central Dent Fogászat
www.centraldent.hu
"...Konkrét elképzelésünk nem volt sem a honlap tartalmát, sem az arculatát illetően. A Chrome Ball Webdesign azonban rendkívül ötletesen, kreatívan megoldotta a feladatot. Ezt az is bizonyítja, hogy nem kellett különböző tervezeteket, próbákat megnézni, hanem az első verzió már megfelelő volt. Ezt igazolják a honlapunkkal kapcsolatos visszajelzések is. A Chrome ball Webdesign az ötlettől kezdve a megvalósításon át a honlap elhelyezéséig bezárólag mindent megoldott. Olyan széleskörű szolgáltatást nyújtanak, amely teljes mértékig kielégíti a legkülönlegesebb elvárásokat is. Köszönjük!..."
Szalay Richárd
www.cobra2002.hu
"...Örülök, hogy cégünk rátalált a Chrome Ball-ra. Formába öntötték elképzeléseinket, botladozásainkat, útkereséseinket türelemmel fogadták, céljaink megvalósítását ötletekkel segitették. A végeredmény a forma és tartalom elegáns összehangja. Köszönjük...."
Urbán Éva
www.jog-orvoslat.hu
"...Azért a Chrome Ball Webdesign-ra esett a választásom, mert én csak a kompromisszumok nélküli minőségben hiszek, ezenkívül jó tanácsokkal látnak el folyamatosan...."
Ujvári Zoltán
www.organikus.hu

Webshop rendszerek
Portál rendszerek
Adminisztrálható weboldalak
Általános bemutatkozó weboldalak
Alap bemutatkozó weboldalak