Ingyen statisztika.
Kategória: online marketing ● Címke: , , , 20 hozzászólás

google analyticsAkik az internettel dolgoznak hajlamosak azt hinni, hogy a Google Analytics szolgáltatásról már mindenki hallott, pedig a tapasztalataink azt mutatják, hogy az ügyfeleink elsöprő többsége még nem ismeri, nem tudja, hogy a weboldala látogatottságát ingyen és nagyon pontosan is tudná mérni.

Pedig ha nem méri, nem követi nyomon weboldalának látogatóit, nem ismeri meg szokásaikat akkor az felér azzal mintha úgy szórólapozna, hogy nem érdekelné melyik városban és merrefelé szórják ki reklámját, sőt az sem érdekelné, hogy egyáltalán eljut-e a postaládákba!

Maga a szolgáltatás teljesen ingyenes és a honlap tulajdonosnak is csak annyit kell tennie, hogy a regisztrációt követően beilleszt egy rövid kódot weboldalába.

A rendszer jóval többet nyújt, mint, hogy egyszerűen megmutatja aznap mennyi látogatója volt. Mivel a statisztikai felület magyar nyelvű, ezért most nem egy teljes leírást fogok írni az összes lehetőségről (a hely is kevés lenne) hanem a fontosabb és érdekesebb funkciókat mutatom be. Így azok számára is érdekes lehet a cikk akik ismerik, de eddig mindössze csak a napi látogatót számának megismerésére használták a statisztikát.

Nézzük tehát mit és miképp tegyünk.


Első lépésben ha még nincs regisztrációja akkor a következő oldalon megteheti, majd a regisztráció megerősítését követően itt be is tud lépni: http://www.google.com/analytics/hu-HU/

Amikor először lépünk be választhatunk több szolgáltatás közül is, ezért kattintson az Analytics linkre ahol némi információ mellett jelentkezhet a szolgáltatásra, csak a gombra kell rákattintani.

Ezután lehet megadni a weboldal címét és a fiók nevét, majd a szokásos személyes adatokat. A fiók névre azért van szükség, mert egy fiókkal több weboldalt is mérhet, ha több weboldala van akkor sincs szükség minden egyes weboldalához külön regisztrációra.

Ha mindez megvan akkor kapni fog egy rövid kódot amit be kell illeszteni weboldalának forráskódjába, közvetlenül a vége azaz a elé. Ha több fájlból áll az oldala akkor minden egyes oldal végére be kell illesztenie. Ha nem ért a html nyelvhez akkor webmestere pár perc alatt elvégzi ezt önnek.

Ezután már csak várni kell 1-2 napot és látszanak is az eredmények. Miután már vannak eredmények, a belépést követően válassza ki a weboldalt amit mér, majd ezek után lehet választani a lehetőségek közül.

Funkciók, azaz mit árul el a statisztika.

Néhány képpel is illusztrálni fogom a funkciókat, ehhez egyik weboldalunk (a jatekcsarnok.hu) mérési eredményeit fogom használni.

Egyből szembetűnik, hogy a bal oldalsó sávban lehet választani a funkciók közül, de egyből jobb oldalt is megjelennek különböző dobozok amikkel azonnali képet kapunk a főbb információkról. Ezeket a jobb oldali dobozokat át lehet rendezni, bezárni és saját kedvenceket kitenni.

A jobb oldali rész tetején látható a legnépszerűbb elem, az egyedi látogatók száma 30 napos időtartamra. Ezt itt egyből át is válthatja, a bal sarokban kiválaszthatja mondjuk az oldal megtekintések számát, jobb oldalt pedig időszakot válthat, akár megadott dátum alapján is.

google statisztika

Alatta egyéni beállításoktól függően egyből látható is lehet, hogy a látogatók honnan érkeznek leginkább, valamint, hogy a weboldal melyik aloldalai a legnépszerűbbek. S a dobozok alján ezekről részletesebb információkat is kapunk. Ezeknek a dobozoknak a tartalma a bal oldali menü sávról is elérhetőek, így ha ön másképp állította be dobozait akkor is mindent megtalál a bal oldali linkekre kattintva.

ingyen statisztika

Menjünk fentről lefelé a bal oldali menüsoron.

Látogatók.

Elsőként a látogatókról tudhatunk meg szinte mindent amit csak meg lehet tudni. Itt olyan alapvető dolgokat találunk mint, hogy milyen országokból, városokból érkeznek látogatóink, mennyi az új és mennyi a visszatérő látogató, mennyi az oldal letöltések száma vagy mennyi időt töltenek átlagosan weboldalunkon látogatóink.

Természetesen ezeknek az adatoknak mindig lehet egy bizonyos hiba százaléka, hiszen a földrajzi elhelyezkedésnél tévedhet városokat a mérés, viszont azt lehet mondani, hogy nagyobb látogatottság esetén elég pontos képet kapunk ahhoz, hogy az alapján dolgozzunk tovább az oldallal.

Nagyon hasznos információ a visszafordulások aránya. Ez mutatja meg, hogy mennyi olyan látogatónk van aki az oldal megnyitásakor nem azt kapta amire számított, szinte azonnal el is megy oldalunkról. Ha nagy a visszafordulások száma akkor mindenképpen változtatni kell a honlapján! Árulkodhat rossz címsorokról, rossz grafikáról vagy éppen hiányos, rosszul megfogalmazott szövegről. A látogató amikor az oldalra ér nem érzi azt, hogy megtalálta amit keresett.

Ugyanezekről adhat jó képet még a szintén itt található látogatói hűség és az alá tartozó almenüpontokban lévő információk is.

A böngészőkről, hálózatról szóló adatok leginkább webmesterének adnak kézzelfogható információt, hiszen ha például az látszik, hogy nincs van nagyon kevés azok száma akiknél van java támogatás akkor ezt komolyan figyelembe kell venni a weboldal elkészítésénél is. De a jobb webmesterek az általános adatokat úgyis szemmel kísérik és valószínűleg az ön oldalát is úgy készítették el, hogy a látogatók többségénél tökéletesen működjön az oldal. Erről a témáról később egy egész bejegyzés is esélyes mert sok tévhit van arról, hogy mennyire lehet egy weboldal kompatibilis a különböző böngészőkben.

A forgalom forrásai.

Ez talán az egyik legfontosabb elem, hiszen itt kapunk részletes és pontos képet arról, hogy tulajdonképpen kiknek köszönhetjük weboldalunk látogatóit.

Miután a Forgalom forrásainak áttekintéséhez kattintunk kapunk egy listát arról, hogy mely weboldalak azok ahonnét a látogatók jönnek, melyek azok a keresőszavak amelyre a legtöbb látogató érkezett hozzánk a google keresőből. A lista sorba rendezhető és ha csak párszor is jött valahonnan látogató hozzánk az adott oldalról akkor itt látni fogjuk. Érdemes tudni, hogy ha például valamelyik webcímre vagy keresőszóra kattintunk akkor a felső vízszintes grafikon annak az egy adott oldalnak vagy szónak a statisztikáját fogja megmutatni.

Ha AdWords hirdetésekkel is reklámozza weboldalát akkor itt pontos képet kaphat arról, hogy hirdetései mennyire hatékonyak, mennyi látogatót hoznak.

Érdekes és nagyon látványos funkció az itt található webhelyfedvény nevű szolgáltatás. A furcsa név egy egyszerű dolgot takar, azt, hogy segítségével megnézhetjük a saját weboldalunkat úgy, hogy a google az oldalon szereplő linkek mellé kiírja azok statisztikáját. Azaz tulajdonképpen a saját oldalunkat úgy láthatjuk mintha lenyomatot hagytak volna rajta látogatóink.

googe statisztika

Ha a weboldalon van google kereső vagy AdSense hirdetés akkor ebben az oszlopban ezekről is megkapjuk a részletes statisztikát és grafikonokat. Mivel a véleményem az, hogy üzleti weboldalon, vállalkozások honlapján nem célszerű hirdetéseket elhelyezni ezért most erre nem térek ki részletesebben, de ha kérdése lenne akkor írja meg a jobb oldali linkre kattintva és születhet bejegyzés ebben a témában is.

Célok.

Ennek a funkciónak röviden annyi a lényege, hogy segítségével le tudja mérni, hogy a weboldalán célként megjelölt oldalak (megrendelést követő oldal, hírlevél feliratkozást követő oldal, stb.) mennyire sikeres. Érdekesség, hogy az egyes célokhoz pénz értéket is lehet adni így összegszerűen mutatja a hatékonyságot a statisztika.

Megadhat egy csatornaútvonalat is minden célhoz. A csatornaútvonalnak azt az útvonalat nevezik, amelyet a látogatónak követnie kell a cél eléréséhez. Tehát például lehet ez először a kezdőlap, a hírlevélre feliratkozásra buzdító oldal majd a sikeres feliratkozást követő oldal. A csatornaútvonal megadásával azt lehet nyomon követni, hogy ezt a szándékos útvonalat a látogatói milyen gyakran fejezik be, milyen gyakran szakad meg valahol. Így könnyen kiszűrhetőek a gyengébb láncszemek weboldalán.

Linkek mérése.

Nem sokan használják, pedig a google analytics-nek van egy nagyon jó ki szolgáltatása arra az esetre ha letölthető fájlok, kifelé mutató linkek vagy más kattintható elemek mérésére van szükség.

Jól jöhet akkor ha van a weboldal például egy letölthető pdf fájl és szeretnénk tudni, hogy mennyien töltötték le, vagy van a weboldalon egy másik webcímre mutató link és szeretnénk tudni, hogy mennyien kattintottak rá.

Ezekhez csak egy egyszerű rövid kódot kell a linkek html kódjába beilleszteni:

onclick=”javascript:pageTracker._trackPageview(‘/valami

Természetesen a valami helyére bármit írhatunk, ez csak nekünk szolgál arra, hogy azonosítani tudjuk a célt. Néhány példa a mérésekre:

Fájl letöltés:

<a href=”http://www.peldaweboldal.hu/letoltesek/arlista.pdf” onclick=”javascript:pageTracker._trackPageview(‘/2009_arlista‘)”>árlista letöltése</a>

E-mail link:

<a href=”mailto:kapcsolat@peldaweboldal.hu” onclick=”javascript:pageTracker._trackPageview(‘/email‘)”>e-mail küldés!</a>

Külső hivatkozás:

<a href=”http://www.peldaweboldal.hu” onclick=”javascript:pageTracker._trackPageview(‘/www.peldaweboldal.hu‘)”>www.peldaweboldal.hu</a>

Fontos tudni, hogy a fenti példák az újabb verziójú Analytics követőkódra (ga.js) érvényesek. Amikor alkalmazza ezt a követési módszert, akkor a fő követőkódot nem a weboldal legvégén (a </body> címke elé közvetlenül), hanem az így mért linkek előtt kell elhelyezni a HTML-kódban. Az Analyticsben pedig a létrehozott cél méréseket meg lehet adni célkonverzióként. Ehhez a kezelői felületen a célkonverziós oldal URL-mezőjében meg kell adni a virtuális oldalletöltés nevét (például /valami_mappa/file.pdf).

Összegzés.

Már a fenti néhány kiemelt példából is látszik, hogy ha komolyan gondolja, hogy sikerre viszi weboldalát akkor ahhoz már nagyon jó és főképp ingyenes rendszer is a segítségére van. Minden weboldal más és más céllal készült, de végcél vállalkozások esetében szinte mindig a profit növelése. S ha ezt az interneten vaktában próbálja elérni akkor pont az internet egyik legnagyobb előnyét, a könnyű, pontos és gyors mérhetőséget, rugalmasságot nem használja ki.

Remélem segíthettem és ha nem ismerte eddig a Google Analytics-et akkor a fenti cikk hatására használni fogja: http://www.google.com/analytics/hu-HU/





Kövess minket a Facebook-on:
Oszd meg ezt a bejegyzést:


Iratkozz fel értesítőnkre és üzenetet kapsz új bejegyzéseinkről:




20 hozzászólás (szólj hozzá te is)


  1. Kenesi Imre

    Hasznos összegzés volt, köszönöm. A webhelyfedvényről vagy miről még nem is hallottam, de nagyon látványos, hasznos elem.

    A linkek méréséhez pedig külön köszönet, milyen régóta kerestem erre valami hasonlóan egyszerű megoldást, erre itt volt az orrom előtt…


  2. Páhi Laci http://www.teirodad.hu

    Az analyticset már régóta használom több weblapomnál is, de a letölthető linkeknek a mérése új volt és nagyon hasznos, már fel is használtam;)

    Köszönöm


  3. Troll

    Jó kis alap áttekintés a statisztikáról. Annyit azért hozzátennék, hogy bár a google valóban azt írja, hogy a letölthető linkek mérésénél a fő mérőkódot a mért linkek fölé tegyük, de nekem tökéletesen működik úgy is, hogy ha meghagytam a fő kódot az oldal alján. Bár lehet, hogy csak nem látom mi lenne a különbség 🙂


  4. sanya

    Hasznos volt, köszi. Főleg a linkek mérésével kapcsolatos rész. Írtam a kérdezz felelek oldalon egy jó témát amivel kapcsolatban kíváncsi lennék az ötleteitekre, remélem megírjátok. Amúgy jó az egész blog, további jó témákat.


  5. Max Logan

    Azért azt nem árt az Analytics-szel kapcsolatban elmondani, hogy szép és jó, hogy ingyé’ van, de több esetben közel sem ad pontos értéket. Konkrétan meghamisítja az adatokat, ergó a nyakadat azért ne tett az Analytics statisztikájára …


  6. Troll

    Hát a nyakamat nem tenném rá Logan, de azért az elég kemény túlzás szerintem, hogy meghamisítják az adatokat. Mivel milliók használják ezt a rendszer ez tutira már botrányba fulladt volna. Egy kicsit összeesküvés elmélet feelingje van ennek 🙂


  7. Max Logan

    Troll: olvasgassál a marketingizek.blog.hu oldalon. Nem én találtam ki, hogy hamisak, nem megbízhatóak az adatok …


  8. Troll

    Igen, ismerem a PikPok blogját, nagyon jó. De azért ott is “csak” arról van szó, hogy néha pontatlan adatokat adhat a rendszer. S ezt el is fogadom hiszen a szoftver is csak ember, tévedhet. 😉

    Viszont szerintem ez csak sima anomália, hiba, nem hinném, hogy direkt hamisítják. A neten a csalókat nagyon hamar le szokták leplezni, főleg mivel ez egy nyitott használatú rendszer, olyanok is használják akik nagyon profik.

    De azért abban igazad lehet, hogy talán soha nem fogjuk megtudni mi megy a háttérben, viszont kipróbáltam régebben sok egyéb alternatívát és igazából mindegyik pontatlan volt. Maximum egy saját szerveren futó, egyedi script lenne pontos, de az meg ugye nem annyira ingyenes, illetve nem az átlagos felhasználók tudásához van készítve.


  9. Max Logan

    Troll: lehet, hogy kicsit túlzó volt a hamis szó, de ettől még érdekes a jelenség. Pont ott, ahol fontos lenne, hogy ilyen “baki” ne legyen a rendszerben.

    Egyébként meg azt gondolom, hogy a “google az isten, keressünk rajta sok pénzt” mentalitás csak a műmájer, pénzorientált, marketinges, megmondós emberek eszköze.

    Még egy terület, amivel le lehet húzni a népet (gondolok itt a G.A. tanfolyam, ebook, G.Aw. tanfolyam, ebook és hasonló dolgokra. Ja meg a G.A. és G.Aw. zsenikre, meg úgy általában a Google zsenikre. Az egész Google jelenség mélyiti a kapitalista, pénz orientált szemléletet, amitől én már nagyon, de nagyon hányok).


  10. Losonczi János http://www.subcooling.hu

    Korrekt kis áttekintő írás.
    Találtam benne újdonságokat és ötleteket.

    Köszönöm!


  11. Nagy Jácint

    Tud valaki segíteni, abban hol találom meg a Linkek mérését az analytics-ben? Biztosan az orrom előtt van csak esetleg másként van elnevezve? Előre is köszön


  12. Zsozsó

    Az analytics-ben nem kell külön megkeresned a linkek mérését. Amelyik linket méred a cikkben leírt módon az megjelenik majd a találatok között mintha csak egy aloldalad lenne. Ha a fenti cikket nézed akkor a zöldel írt szó fog megjelenni a statisztikádban mint találat.


  13. Szász Miklós http://www.online-internet-marketing.ro

    Az én problémám hogy szeretnék beszúrni a főoldalra a sales szövegbe több helyre feliratkozási mezőt a hírlevélre (vagyis eggyet fel, eggyet középre és eggyet a szöveg legvégére). Kérdésem az hogy a webgalamb szoftware ad erre lehetőséget vagyis hogy hova kellene ebben az esetben beszúrnom a (onclick=”javascript:pageTracker._trackPageview(’/valami“) kódot? Tehát nem linkeket akarok elhelyezni a feliratkozási mező felé hanem egyenesen magát a feliratkozási mezőt több példányban.


  14. Chrome Ball http://www.chromeball.com

    Igen, van erre mód, létre kell hozni egy rejtett mezőt az űrlapban, mondjuk hely címmel. Ezt a mezőt az olvasók nem látják a feliratkozáskor.

    S ebbe a rejtett mezőbe kell megadni, hogy az űrlap hol szerepel az oldalon. A html kódnál a rejtett mező value értékébe kell írni, pl.: value=”fent” vagy value=”középen” és így tovább.

    Ezután a feliratkozottak listájánál meg lehet jeleníteni azokat akiknél a mező fent volt, vagy lent stb. S természetesen akár külön levelet is lehet nekik küldeni a szűrés segítségével.


  15. Szász Miklós http://www.online-internet-marketing.ro

    Ez nagyon jól hangzik, köszönöm a választ.


  16. PikPok http://www.sikermarketing.hu

    Sziasztok!

    Nagyjából ezer éve volt aktuális ez az írás, és lett említve a blogunk (Marketing Izék). Most is fenntartom azt, amit akkor írtam az Analytics-ről és a vele kapcsolatos összeesküvés-elméletemről (amit egyébként még csak nem is én találtam ki, csak “továbbfejlesztettem” Jakob Nielsen-től).
    Amit hozzá szeretnék tenni a dologhoz, az annyi, hogy minden statisztika éppen annyit ér, amennyiben az üzletre/érdeklődőre/bevételre lefordítható. Magyarán ha valamiféle halovány fogalmam van a statisztikai adataimról, de főleg a trendeket tudom látni belőle, ÉS MÉG üzletem is van a honlapról, akkor annak éppen elégnek kell lennie!

    PikPok (Mara)


  17. Chrome Ball http://www.chromeball.com

    Szia PikPok!

    Igen, ez a bejegyzés 2009-es, de azért a legtöbb dolog még most is így működik az Analytics-ben. A lényeg pedig ugyanannyira aktuális, azaz vétek kihasználatlanul hagyni, hogy az interneten szinte minden mérhető, méghozzá példátlan pontossággal.

    Nem tudom hol volt megemlítve a blogotok, nem emlékszem ilyesmire, de az Analytics összeesküvés elméletre igen. 🙂 Nem muszáj ezt használni a méréshez, vannak más ingyenes és kevésbé ingyenes változatai, de mérés nélkül ma már szerintem nem szabad(na) egy weboldalt sem üzemeltetni.


  18. Kovács Egon

    Hát nekem nem akar működni a dolog. Pedig mindent leellenőriztem, végigpróbáltam minden verziót, de nem és nem. Elég jól ismerem az analytics-et (nem vagyok profi), régóta használom és ezt, meg az esemény követést nem tudom beállítani. A belső linkek mint célok rendben, de a kifelé menők – semmi.


  19. PikPok http://www.sikermarketing.hu

    Visszatértem a témához, mint ahogy az Unicumos ember felbukkan…
    Van itt egy kérdés, amit most újra kell gondolni az Analytics-szel kapcsolatban, és az a (not provided) kérdés. (Bocs, ha máshol írtatok róla.)
    Megint bocsánat, hogy a blogomat linkelem, de itt a történet:
    http://marketingizek.blog.hu/2012/03/14/a_google_ismet_alakitja_a_szep_uj_vilagot_not_provided_kulcsszo_a_statisztikaban


  20. Éles Zoltán http://itengineer.eu

    Nagyon cseles a Google mindig “haza” húz a szíve. De legalább az Analytics jól működik, nem úgy mint a Search Console.



Szólj hozzá te is:

e-mail:
hozzá-
szólás:
 



További bejegyzéseink hasonló témában:

Ki beszél önről?
Weboldal teszt egyszerűen.